szombat, július 23

Elmaradt pilisi körtúra

Mára egy jó hosszú pilisi körtúrát terveztem be, de reggel mikor indulnom kellett volna nem nagyon volt hangulatom hozzá, így lustálkodtam tovább... Ahogy nézem szerencsém volt, mert bár az időjárás csak kisebb záporokat mondott mára, mégis reggel óta esik az eső... A túrát majd megtartom máskor, addig is itt egy térkép a tervezett útvonalról. A Két-bükkfa-nyeregtől indulnék, az első körben a Fekete-hegyen át a Kétágú-hegyig, majd egy kanyarral visszatérve Pilisszentlélek felé mennék. Innen tovább haladva a Pilis-nyeregben keresztezve az előző útvonalat, de másik irányba, maga Pilis-hegy felé indulnék. Itt egy hosszú körtúrával visszatérnék a Két-bükkfa-nyeregig. A távolság kb. 25 kilométer, kiváncsi vagyok hogyan valósul meg végül a tervem.

A tervezett útvonal

szerda, július 20

Szentendre- Vörös-kő - József-forrás - Visegrád

Szerdára, azaz mára ideális kirándulóidőt ígértek a meteorológusok, így már a hétvégén elhatároztam, hogy végre betervezek egy komolyabb túrát az eddigi meglehetősen rövid barangolásaim után. A térkép rövid tanulmányozása után úgy döntöttem, hogy Szentendre felől indulok, s vagy Dunabogdány vagy Visegrád lesz a célállomás. Végül a dunabogdányi utat választottam, ám mégis Visegrádra érkeztem meg. De haladjunk csak sorjában.

A túra útvonala.

Az aszfaltút után végre elkezdődött a turistaútÖnmagamat meghazudtolva frissen keltem hajnali hatkor, hogy a fél hetes busszal induljak Szentendrére. A Barackvirág utcánál indul a túra fő jelzése, a zöld, de mivel nem ismerem annyira a megállókat így véletlenül már előbb leszálltam. Szerencsére nem kellett sokat gyalogolnom a főút mellett, mert hamar elértem ahhoz a bizonyos Barackvirág utcához, s lelkesen el is indultam rajta felfelé. A lelkesedésem azonban hamar lelankadt, mert nem várt hosszúságú volt az utca... Végül már kifejezetten ideges lettem, hogy mikor lesz már vége, hiszen nem túl kellemes az aszfalton felfelé kaptatni. Már az utolsó házakat is elhagytam amikor még mindig nem ért véget...

Valami élőlényKörülbelül két kilométert kellett az utcában mennem mire végre elkanyarodott (véletlenül se ért véget). Már csak az volt a kérdés, hogy hol folytatódik a zöld jelzés? Nagy nehezen sikerült megtalálnom: az aszfaltút után semmi átmenet nélkül a legnagyobb dzsumbujban folytatódott térdig érő gazban és persze bokrok között. Igaz, szerencsére csak rövid ideig volt ilyen, és hát így visszagondolva nem is volt olyan vészes, például néhány későbbi szakasz fényében... De azt majd a maga idejében.

'Mátyás kiráj' is kirándult már ittEgy dombra értem fel, ahonnan jól be lehetett látni a környéket, a közelben lévő hétvégi házaktól kezdve a Szentendrei-sziget erdein át a Duna túloldalán lévő városokig (Göd, Dunakeszi). Hamar tovább indultam, végre erdőben és rendes turistaúton. Időnként tisztásokhoz értem ki, ahonnan szintén be lehetett látni a tájat, de már egyre jobban, egyre többet, reményt adva, hogy az egyre közelebb lévő Vörös-kőröl majd igazán fejedelmi lesz a kilátás. Az Álló-rétre jutva több turistaút is beérkezett, ez volt az első komolyabb elágazás amihez jutottam. A réten egy emléktábla is el volt helyezve, sajnos azonban mivel „Matyás kiráj” [sic] úgy döntött, hogy neki ide kell hatalmas feliratot készítenie, miszerint „itt járt”, valamint mivel eléggé meg volt kopva a tábla, így nem tudtam kivenni kinek állították.

Az ágak között Tahitótfalu házaiRákanyarodva a Vörös-kőre vezető útra, enyhén emelkedő, kanyargós ösvények között értem fel a csúcsra. Itt rögtön megtaláltam a már a turistaatlaszban is látott esőházat, de ezt gyorsan elhagyva a kilátó felé siettem. Sajnos némileg csalódnom kellett, mert a remélt tágas panoráma elmaradt, köszönhetően néhány bokornak ami jócskán belelógott a látványba. Így sem kell panaszkodnom, hiszen azért más irányokba tényleg messze be lehetett látni a vidéket. Úgy mint a Szentendrei-szigetet, a Duna két ágát, vagy éppen Vácot, a mögötte húzódó Naszállyal.

A Vértes-mezőHosszabb pihenő, nézelődés és uzsonna után indultam tovább. A Vértes-mező volt a következő megállom, igaz itt csak azért pihentem meg, mert időközben rájöttem, hogy a turistaatlasz részletes útleírást ad a Dunabogdány felé tartó zöld jelzésről, azonban úgy, hogy még a falu előtt áttér a Visegrád felé tartó kékre. Leültem áttanulmányozni az utat és úgy döntöttem követem az atlaszt, s ezen az útvonalon megyek tovább. Szükség is volt a tájékoztatóra, mert mint kiderült többször is elég nehéz volt megtalálni a jelzést. A Vértes-mező egyébként egy nagyon szép, hosszú rét, melyet néhány magányos tölgy parkszerűvé varázsol. Osztályoknak, csoportoknak kiváló pihenőhely.

Nehézkes volt az átkelés a patakonA mező után rögtön kisebb bolyongás után találtam csak meg a zöld jelzést, ráadásul mivel az atlasz által beígért kerítés sem haladt az út mellett így kicsit aggódtam, hogy jó helyen járok-e. Szerencsére egy idő után megjelent a kerítés, illetve csak annak tartó oszlopai... A lejtős út végén egy szekérútra jutottam, de erről hamarosan letért a jelzés a Kalicsa-patak árka felé. A patakhoz érve az útmutató lazán csak annyit írt, hogy „átkelünk rajta”, de ez számomra igen komoly feladatot jelentett. Eleve meglehetősen meredek volt az árok, másrészről a jelzéseket sem láttam a túloldalon. Magában az árokban pedig nem lehetett menni, mert bár nem sok víz volt benne, de teljesen járhatatlan volt a kidőlt fáktól és egyéb akadályoktól. Végül azért csak sikerült megtalálnom az utat s felkapaszkodnom a túloldalra, ahol már kényelmes szekérút következett.

Pihenő a József-forrás mellettKilométereken át tartott a kellemes erdős út, különösebb emelkedők vagy lejtők nélkül. Egy idő után befutott a kék kereszt jelzés is, mely a „párhuzamosan” haladó országos kék útra visz át. Hosszas, de kényelmes séta után elérkeztem második nagyobb pihenőmhöz, a József-forráshoz. Az idő már jócskán elszállt, így itt meg is ebédelhettem, hogy újult erővel vághassak neki az út hátralévő részére. Egy hatalmas öreg tölgyön kívül erre nem volt más különleges látnivaló, így gondolataimba merülve „száguldottam” tovább. „Száguldottam” – mert bár nem hiszem, hogy túl gyorsan mentem volna, de mégis nagyon hamar elérkeztem a dunabogdányi elágazáshoz.

Méhészet közel az úthozItt a zöld jelzés tovább haladt egyenesen a falu felé, én viszont balra fordulva rátértem a kék keresztre (nem arra, amiről feljebb volt szó), hogy még épp Visegrád előtt beérjek a sima kékre. Nem várt bonyodalmak kezdődtek azonban. Először is az eddigi szépen kijárt szekérút egyre szűkült, ami még nem volt olyan vészes, viszont egyre elhagyatottabbá is vált, ami viszont azt eredményezte, hogy egyre sűrűbb gazban kellett taposni. Amikor kiértem a bozontosból a Kecske Jankó-árok mellé jutottam, ez már ellentétben az előző szakasszal egy igen kényelmesen járható erdei úton vezetett.

Ez még a könyebb ösvény voltPár perc múlva kiderült, hogy túl korán örültem. Leért az út ugyanis az árokba, illetve annak néhány mellékágába, amiket keresztezni kellett. Ezzel nem volt különösebb gond, viszont hamarosan olyan, szinte már derékig érő dzsumbujba értem, hogy komolyan elgondolkoztam, hogy biztos ez akar-e lenni az út (jelzés persze ilyenkor sosincs). Mikor végre kikeveredtem, feláldozva a lábam, amit rendesen összekaszaboltak a növények, átkeltem a fő árkon, hogy az utolsó szakaszt tegyem meg mielőtt újra kiérek egy szekérútra. No, itt történt meg az, hogy az alig néhány perccel ezelőtti bozótost már tágas útnak, sőt szinte sztrádának tekintettem. Itt ugyanis, amellett, hogy a növények száma tovább növekedett, már kidőlt fák is akadályozták a menetet, váltakozó magasságban, sokszor egymás hegyén-hátán. Mindehhez hozzá kell venni, hogy az út szélessége minimálisra zsugorodott, amit helyesebb lenne inkább szélesség helyett keskenységnek nevezni. Ja, és persze végig igen kemény emelkedő volt az egész, bár a többi gonddal való küszködés közben ez szinte fel sem tűnt...

Kilátás a Nagy Villámról a Szentendrei-sziget és a Naszály feléNaná, hogy ezek után nagy megkönnyebbülés volt feljutni a szekérútra, ahonnan kezdve viszont már tényleg kellemes volt a túra. Az út először hatalmas kerülővel megkerülte a Pap-hegyet, majd fakivágásokkal tarkított erdős részen elérte végre valahára az országos kék vonalát. Ezen haladtam tovább, s kisebb emelkedő után feljutottam a Fekete-hegyre, ami már Visegrád közvetlen közelében van. A távolban már hallatszott a nyári bob pályát használók önfeledt sikongatása, nem is tartott tovább néhány percnél, hogy én is odaérjek. A kipróbálását inkább máskorra halasztottam, helyette a Nagy-Villámon lévő kilátót kerestem fel. A látvány lenyűgöző, a Fellegvártól és a Dunakanyartól kezdve a Szentendrei-szigetig vagy Vácig sok minden belátható. Nem beszélve a rengeteg hegyről, dombról, ameddig a szem ellát.

Házak Nagymaroson, háttérben a még a Dunakanyar előtt hömpölygő folyó

Sokat tűnődtem, hogy maradjak-e egy kis városnézésen Visegrádon, de végül úgy döntettem inkább lemegyek a buszhoz. Hosszas, kanyargós út vezetett le, melyet igyekeztem minél gyorsabban megtenni, hogy még épp elérjem a buszt. Már-már feladtam a reményt, de örömmel láttam, hogy nem csak én, de a busz is késet pár percet, így szinte abban a pillanatban megérkezett, mikor én beértem a megállóba... Jó kis túra volt, változatos tájakkal és kalandos szakaszokkal. Legközelebbre is szeretnék egy komolyabb utat betervezni, ez most kb. 20 kilométer lehetett.

A Fellegvár a Nagy-Villámról

vasárnap, július 17

Margit-híd - Országház - Lánchíd

Érdekesen alakult a mai sétám. Nagy lelkesen elhatároztam, hogy bejárom a pesti Dunapartot és készítek egy rakás fényképet a nevezetességekről és a látnivalókról. El is indultam, s a Margit-hídon még tényleg ilyen lelkes voltam, de ahogy átértem kezdett alábbhagyni a buzgóságom. Az Országházról még készítettem néhány fotót, hamarosan azonban elraktam a gépem... Kisétáltam a rakpartra, ücsörögtem egy kicsit, majd átsétáltam a Lánchídon, hogy a 86-os busszal hazaroboghassak...

A Kossuth-szobor az Országház előtti parkban (azaz a Kossuth téren)

szombat, július 16

Kiscell – Mátyás-hegy – Remete-hegy - Hármashatár-hegy

Könnyed délutáni sétát terveztem be a közeli Hármashatár-hegyre. Az hogy mégis megizzadtam, csak annak köszönhető, hogy még mindig nem igazán vagyok edzésben, s nehezen bírom a legenyhébb emelkedőket is... :) De azért túléltem a mai néhány órás barangolásomat, s meg is érte, mert újfent megbizonyosodhattam róla, hogy milyen szép a kilátás a Hármashatár-hegy csúcsáról.

Gondtalan szárnyasok Gyalog indultam a Kiscelli utca felé, majd a Margit Kórház melletti komolyabb emelkedő után máris a Kiscelli Múzeumnál találtam magam. Nem időztem itt sokáig, hanem gyorsan átvágtam a Kiscelli-parkerdőn, s rövid utcai séta után ráfordultam a K+ jelzés hegyi részére. Ez az út a Mátyás-hegyre vezet fel, ahol már többször is jártam. Elhaladva a barlang mellett egészen a hegytetőig nem tartottam hosszabb pihenőt. Itt viszont ellentétben a múltkori sétámmal nem suhantam át villámsebesen, hanem kicsit körülnéztem. Meglepett, hogy a bokrok között vagy 8-10 kisebb tisztás van, mindegyiknél tűzrakásra alkalmas hely. Esti tábortüzekhez ideális hely.

A világháborúból itt maradt egyik bunker Lefelé haladva a hegyről hamar elérkeztem a villákkal beépített területre, majd keresztezve a Nyereg utat az Erdőház úton – és az ezzel együtt haladó K+ jelzésen – haladtam tovább a Remete-hegyre. Régebben már jártam erre, mégis alig ugrott be, pedig szerintem annyit nem változott. Nemsokára becsatlakozott az út az országos kék jelzés vonalába, és ezen mentem tovább a csúcs felé. Az út szépen kiépített, több helyen padok, szemetesek voltak kitéve, s ami talán a legtöbbet jelenti kutak is. Ami feltűnt egy idő után, hogy milyen sok a kivágott fa, ebből nem kellett volna annyi... Egy erdészeti úton le is tértem egyébként, de miután vége lett az útnak én meg kicsit eltévedtem, inkább gyorsan visszakászálódtam a jelzett ösvényre.

Kilátás az Árpád-hídra Laza, pár kilométeres séta, majd kisebb emelkedő után felértem a Hármashatár-hegy tágas csúcsára. A világháborúból itt maradt katonai bunkerek között, vagy éppen azok tetejéről szinte minden irányba messze be lehet innen látni a tájat. A nyugati oldalon Pesthidegkút, az előtte lévő mezőkkel, no meg persze a Vitorlázórepülő-térrel látszódik. Délre a Budai-hegyek sokasága, központban a János-heggyel. Dél-kelet, kelet felé maga a város: a Gellért-hegytől kezdve, a Váron és a dunai hidakon keresztül egészen a Parlamentig, sőt a Margit-szigetig; a látképet pedig a hömpölygő Duna forrasztja egybe. Észak felé az Árpád-hídtól kezdve a III. kerületi lakótelepeken át Ürömig, illetve a Duna túloldalán Angyalföldtől Újpesten át Káposztásmegyerig látható a város.

A Tábor-hegyi barlang 'teteje' Hosszas nézelődés, no meg fényképezés után elindultam visszafelé. Rövid ideig a K jelzésen haladtam, de hogy ne ugyanazon az úton menjek vissza ezért lekanyarodtam a hegy keleti oldalában vezető Z+ jelzés felé. Hamarosan innen is letértem, egészen pontosan a zöld barlang jelzésre, s meg is csodáltam a Tábor-hegyi barlangot. Rohamléptekkel tovább menve hamarosan beértem a beépített területre, szerencsére gyorsan jött a 137-es busz is, így hamar otthon voltam.

Látkép a csúcsról a város központja felé

hétfő, június 27

Csillaghegy - Ezüst-hegy - Nagy-Kevély - Csobánka

Már ismert terepet látogattam meg újra, a gyönyörű kilátást nyújtó Nagy-Kevélyt. A csúcsot Csillaghegy felől közelítettem meg, majd egészen Csobánkáig kirándultam, ahonnan busszal utaztam át Pomázra. Közepes túra volt, néhány kemény emelkedővel, saccra kb. 10 kilométer lehetett.

A túra útvonala.

A békási panelok egy részeA HÉV-pótló busszal zötykölődtem el Csillaghegyig, ahol azonnal nekiindultam a hegynek. Elég sokáig még kiépített utcákon, házak között kellett mennem, de már ekkor el kellett kezdeni felfelé kapaszkodni. Az utolsó házak mellett egy kis ösvényen kezdődött meg a piros jelzés erdei szakasza, majd további emelkedőn jutottam át a Róka-hegy oldalán. Az erdőből kiérve messze be lehetett látni a környéket: Üröm házait, Békásmegyer panelrengetegét, sőt a Nagy-Kevély csúcsát is. Csodálkozva láttam, hogy már itt is mennyire épülnek az új lakóparkok, lassan alig marad érintetlen terület Budapest környékén.

Sorban a Kő-hegy, mögötte az Ezüst-hegy, háttérben pedig a Nagy-KevélyÁtkelve az Ürömöt Budakalásszal összekötő úton, enyhe, de hosszú emelkedő kezdődött, mely a Kő-hegyre (nem a pomázi Kő-hegyről van szó!), majd az Ezüst-hegyre vezetett fel. Útközben, mikor kerestem, hogy hol kel letérni a piros jelzéssel az útról, először rossz helyen tértem le. Így bejutottam egy madár-etető féleségre, ahol épp egy nagy madár volt, amit sikerült elriasztanom, de pár pillanatig láthattam, talán sas vagy sólyom lehetett, de igazából fogalmam sincs milyen madarak élnek itt és sajna beazonosításban se vagyok jó.

Kilátás Pilisborosjenő felé az Ezüst-hegyrőlMár az Ezüst-hegyről is igen korrekt volt a kilátás: alattam Pilisborosjenő, kicsit távolabb Üröm, háttérben a Hármashatár-heggyel, sőt távolabb még a Duna és a Gellért-hegy is látszott. Kellemes erdei úton vezetett tovább a séta (továbbra is a piros jelzésen), találkoztam egy siklóval is, amely elállta az utam, s érdekes módon hiába dobáltam meg nem mozdult meg, de amikor rávetődött az árnyékom rögtön eliszkolt... A Nagy-Kevély felé közeledve meglehetősen erős emelkedő jött, de megérte felmászni, hiszen a környék egyik kiemelkedően szép látképe tárulhatott elém. Ide mindig érdemes elnézni, a Nagy-Szénás mellett Budapest környékének egyik legszebb kilátóhelyéről van szó.

A Medve-barlang bejárataGyorsan lejutottam a csúcsról, majd a turistautak csomópontja után rövid ideig továbbra is a piroson mentem, de lekanyarodtam pár száz méter után a sárgára, mely a Kis-Kevély oldalában ment. Nem túl látványos, kis ösvény volt ez, ráadásul hegyoldalról lévén szó, szinte végig "oldalazva" kellett menni, ami nem a legkellemesebb. Viszont a Medve-barlang ezen az úton van, ami meglehetősen nagy, a barlangok iránt érdeklődőknek érdemes megnézni. Miután kereszteztem a kéktúra vonalát, hamarosan visszaértem a pirosra, ahol az Oszoly felé indultam. Sajnos mint kiderült a piros csak az Oszoly-erdőben megy, a sziklákat elkerüli, így ezekről lemaradtam, majd legközelebb...

Kilátás a Nagy-Kevélyről nyugat felé, háttérben a Pilis

kedd, június 21

Hűvösvölgy - Remete-szurdok - Zsíros-hegy - Nagy-szénás - Pilisszentiván

Végre egy komolyabb túrát határoztam el :) Gondosan kiterveztem az útvonalat, úgy számítottam, hogy a kéktúra budapesti szakaszát járom be Budaligettől visszafelé egészen a Bécsi útig. Végül egész máshogy alakult, de egyáltalán nem bántam, hiszen újabb nagyszerű helyet találtam!

Az újonnan épülő lakóparkok egyike Budapest határábanHűvösvölgyre kiérve teljesen felidegesített, hogy a 157-es busz az orrom előtt ment el, és mivel nem volt kedvem egy csomót várni, ezért elindultam az erdő felé :) Eleinte úgy gondoltam, hogy majd ott bolyongok valahol, esetleg felmegyek a János-hegyre. Végül azonban eszembe jutott, hogy mehetnék a kéktúrán mégis, csak az ellenkező irányba, kifelé Budapestről, azok a helyek úgyis ismeretlenek még számomra.

Elindultam Máriaremete felé, sajnos hamar kiértem beépített területre, ráadásul jelzéseket se találtam, így majd egy órás mászkálás után találtam rá a kék útra. Mérgelődve léptem be a Remete-szurdok elnevezésű szigorúan védett területre, ami a Remete-hegy és a Hosszú-Erdő-hegy közötti szurdokot jelenti. Hamarosan elég komoly kaptatóhoz értem, így jócskán kiizzadva jutottam fel a hegytetőre, ahonnan szép kilátás nyílt a környékre. Továbbmenve könnyű, csendes, hosszú és hangulatos úton jártam változatos tájakon egészen a Zsíros-hegy oldaláig.

Itt végre leültem kicsit ebédelni, azonban hirtelen hangokat hallottam a bokrokból. Gondoltam újabb madár kaparászik, de egyszercsak egy embert láttam meg, s ha jól láttam puska is volt nála... Gondoltam jobb lesz odébb mennem, mielőtt vadnak nézne és lelőne :) Az úton egyébként több állatot is láttam (mókusok, őz).

Elhaladva a Nagykovácsihoz tartozó hétvégi házak mellett beértem végre a nagy-szénási fokozottan védett, Európa diplomás területre. Nagyon szépen ápolt, tiszta, tanösvénnyel rendelkező helyről van szó. Igazán öröm volt itt sétálni, mégha néha jelentős emelkedők is voltak. Már egy név nélküli kilátónál is rengeteget ámultam hiszen a pilisi hegyektől, falvaktól kezdve a Hármashatár-hegyen át a Budai-hegyekig gyönyörű volt a látkép. De az igazi élményt a Nagy-Szénás jelentette: 360 fokos panoráma ameddig a szem ellát. Nem lehet róla írni, a képek sem adják vissza a helyszínt igazán, ezt személyesen kell megnézni!

Visszafelé a tényleg hosszú Hosszú-árkon keresztül mentem le Pilisszentivánra, ahonnan busszal téptem haza.

Kilátás a Nagy-Szénásról, háttérben a Hármashatár-hegy

péntek, június 17

Mátyás-hegy

Délután, szinte már estefelé indultam el kicsit sétálni. A Kiscell feletti beépített területeket jártam, majd hirtelen találtam egy turistautat. Meglepetésemre a Mátyás-hegyre vezetet fel, körbenéztem, majd továbbmenve visszajutottam a beépített villanegyedbe.

A Mátyás-hegy oldalában lévő barlangos rész